Légzsák (SRS)

A légzsák, hivatalos jelölésével SRS (Supplemental Restraint System, azaz kiegészítő utasvédelmi rendszer), egy összehajtogatott szövetpárna, amely súlyos ütközéskor szinte azonnal felfúvódik, hogy tompítsa az utas teste és az autó kemény belső felületei közti becsapódást. Azért létezik, hogy az ütközés lassulási erőit nagyobb felületen és hosszabb idő alatt ossza el, megakadályozva, hogy a fej és a mellkas teljes sebességgel csapódjon a kormánykeréknek, a műszerfalnak, az oszlopoknak vagy az üvegnek. A „kiegészítő” szó szándékos: a légzsákot úgy tervezték, hogy a biztonsági övvel együtt működjön, nem pedig annak helyettesítésére.

A nyitás rendkívül gyors. Az ütközésérzékelők észlelik a becsapódás hirtelen lassulását, és jelt küldenek a légzsákvezérlő egységnek, amely valós ütközés megerősítése esetén begyújtja a gázfejlesztőben lévő gyújtót. A gázfejlesztő gyorsan gázt termel — hagyományosan szilárd hajtóanyag, például a régebbi kivitelekben nátrium-azid, a modernekben tisztább vegyületek elégetésével, egyes esetekben tárolt sűrített gáz felszabadításával —, amely nagyjából húsz–harminc ezredmásodperc alatt megtölti a nejlonpárnát, sokkal gyorsabban, mint egy szempillantás. A párna ezután szinte azonnal leereszteni kezd a szellőzőnyílásokon át, így mire az utas hozzáér, már enged, és párnaként fogja fel a testet ahelyett, hogy merev felületet kínálna.

A védő hatás a fej és a törzs esetében a legnagyobb, vagyis azokon a területeken, amelyek a leginkább ki vannak téve a halálos sérüléseknek egy frontális ütközésben. Azzal, hogy egy nagy, gázzal töltött felületen fogja fel az utast, a légzsák csökkenti a koponyára, a nyakra és a mellkasra ható csúcserőket, és mérsékli a benyomódó szerkezetekkel való érintkezés kockázatát. A rendszer döntő módon az övre támaszkodik, hogy az utast helyesen pozícionálja, és lassítsa előrelendülését, így a megfelelő pillanatban és távolságban éri el a párnát; egy be nem kötött utas túl közel lehet, amikor a párna nyit, és így az életmentő eszköz a sérülés forrásává válhat.

A modern járművek a korai kialakítások egyetlen vezetőoldali légzsákjánál jóval többet hordoznak. A frontális légzsákok a vezetőt és az első utast védik, az ülésekbe vagy az ajtókba épített oldallégzsákok pedig oldalütközéskor a törzset és a medencét óvják. A függönylégzsákok a tetővonalból ereszkednek le az oldalsó ablakok elé, hogy védjék az első és a hátsó utasok fejét, és csökkentsék a kirepülés veszélyét, a további egységek — térd-, távoli oldali, sőt az első ülések közötti középső légzsák — pedig egy-egy konkrét sérülési mintázatot kezelnek. Mindegyiket adott ütközéstípusra hangolják.

A légzsákoknak megvannak a maguk korlátai és karbantartási szempontjai. Egyszer használatos eszközök, amelyeket nyitás után cserélni kell, a rendszer minden indításkor öntesztet végez, a tartósan világító SRS-figyelmeztető lámpa pedig olyan hibát jelez, amelyet ki kell vizsgálni, hiszen egy letiltott légzsák semmilyen védelmet nem nyújt. Csak a megfelelő irányú, jelentős ütközésekben nyílnak, kisebb koccanásokban nem. A légzsák egy integrált utasvédelmi rendszer részeként működik: a légzsák elektronikus vezérlőegysége irányítja, övfeszítőkkel és függöny- vagy ablaklégzsákokkal párosul, és az autó gyűrődési zónái egészítik ki, amelyek azt a szerkezeti energiát kezelik, amelyre a légzsákokat kalibrálták.