Összkerékhajtás (AWD)

Az összkerékhajtás, rövidítve AWD, olyan hajtáslánc-elrendezés, amely a motor teljesítményét mind a négy kerékre eljuttatja, nem csupán az első vagy a hátsó kerékpárra. Célja a rendelkezésre álló tapadás maximalizálása azzal, hogy a hajtóerőt két helyett négy keréknyom között osztja el, így javítja a gyorsítás, a kapaszkodás és a kanyarvétel képességét olyan felületeken, ahol a tapadás korlátozott, legyen szó vizes körforgalomról vagy hólepte feljáróról. Mára népszerű választássá vált a szedánok, kombik, valamint a modern crossoverek és SUV-k túlnyomó részén.

A jellemző AWD-felépítésben a rendszer automatikusan, sok kivitelnél pedig állandó jelleggel működik, így a vezetőnek nincs vele teendője. A teljesítmény a sebességváltóból egy középső differenciálművön vagy egy tengelykapcsolós kuplungon keresztül áramlik, amely elosztja a nyomatékot az első és a hátsó tengely között, miközben a tengelyenkénti differenciálművek a bal és a jobb kerék között osztják meg azt. Egyes rendszerek folyamatosan mind a négy kereket hajtják; mások normál körülmények között első- vagy hátsókerék-hajtásként működnek, és csak akkor kapcsolják be a második tengelyt, ezredmásodpercek alatt, amikor az érzékelők csúszást észlelnek, ami üzemanyagot takarít meg, miközben tartalékban hagyja a tapadást.

A hétköznapi vezetés során az előny a megnyugtató biztonságérzet. Vizes emelkedőn elindulva, csúszós útra kanyarodva vagy esőben egy hágón áthaladva az AWD-vel szerelt autó sokkal kevesebb drámával viszi át erejét az útra, mint egy kétkerék-hajtású megfelelője, csökkentve a kerékcsúszást és az ezt követő kormányozhatatlanságot. Mivel a nyomaték megoszlik, egyetlen keréknek sem kell többet átadnia, mint amennyit megtart, ami stabilizálja az autót, és gyorsítás közben javítja az iránytartást.

Fontos megkülönböztetni az AWD-t a hagyományos négykerék-hajtástól. Az AWD-rendszereket elsősorban közúti, minden időjárási körülményhez illő magabiztosságra hangolják, és úgy tervezik, hogy észrevétlenül, vezetői beavatkozás nélkül működjenek. A klasszikus 4WD ezzel szemben komoly terepre készül, jellemzően kapcsolható lassító áttétellel, robusztus zárható differenciálművekkel és olyan rákapcsolható elrendezéssel, amelyet a vezető szándékosan iktat be. A határvonal elmosódott, ahogy a marketingkifejezések átfedik egymást, de a mögöttes szándék, vagyis a közúti biztonság szemben a terepképességgel, használható választóvonal marad.

Az AWD valós többletköltséggel jár. A pótlólagos kardántengelyek, differenciálművek és tengelykapcsolók növelik a tömeget és a mechanikai súrlódást, ami mérsékelten rontja a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást, emellett emelik a beszerzési és a szervizköltséget. Lényeges, hogy az összkerékhajtás segíti a gyorsítást és a tapadást, ám nem rövidíti a fékutat, és nem növeli a kanyarodási tapadást az abroncs adta mértéken túl, így túlzott magabiztosságra csábíthat; jégen a megfelelő téli abroncs sokkal többet számít, mint a hajtott kerekek száma.

Az AWD szembeállítható az elsőkerék-hajtással és a hátsókerék-hajtással, amelyek mindegyike egyetlen tengelyt hajt, valamint a speciálisabb négykerék-hajtású rendszerekkel. A szíve a középső differenciálmű vagy annak elektronikus megfelelője, az az alkatrész, amely eldönti, hogyan oszlik el a rendelkezésre álló nyomaték a két tengely között.