Az akkumulátoröregedés az elektromos jármű akkumulátora azon képességének lassú, végleges csökkenése, amellyel energiát tárol és teljesítményt ad le; ez fokozatosan halmozódik fel az akkumulátorcsomag élettartama során. A hideg időben fellépő átmeneti hatótávolság-csökkenéssel ellentétben az öregedés visszafordíthatatlan: a cellák kémiája olyan módon változik meg, amely nem visszaállítható, így az az akkumulátor, amely adott kapacitással hagyja el a gyárat, az évek és a megtett kilométerek múlásával egyre kevesebbet tárol.
Két fő mechanizmus hajtja a folyamatot. A naptári öregedés pusztán az idő múlásával következik be, ahogy a cellákban zajló mellékreakciók lassan elhasználják a lítiumot és korrodálják az elektródákat, még akkor is, amikor az autó parkol. A ciklusos öregedés az ismételt töltés és kisütés következménye, ahol minden teljes ciklus apró, halmozódó szerkezeti és kémiai változásokat okoz, például a szilárd elektrolit-határréteg (SEI) növekedését és az aktív anyag fokozatos elvesztését. Ezek együttesen csökkentik a hasznos kapacitást, ami rövidíti a hatótávolságot, valamint a teljesítményleadó képességet, ami tompíthatja a gyorsulást és lassíthatja a töltést.
A gyakorlatban a kopás üteme a modern akkumulátoroknál megnyugtatóan szerény, jellemzően évi egy-két százaléknyi kapacitásveszteség, ahol a legmeredekebb csökkenés gyakran az első évben következik be, mielőtt a görbe ellaposodna. Ez azt jelenti, hogy egy gondosan kezelt akkumulátor egy évtizednyi használat után is megtarthatja eredeti kapacitásának nagy részét, bőven túlélve sok tulajdonos birtoklási idejét.
Több tényező gyorsítja a csökkenést, és legtöbbjük a vezető befolyása alatt áll. A tartós hő a legnagyobb ellenség, ezért segít az árnyékban parkolás és az ismételt nagy teljesítményű töltések kerülése. A gyakori DC gyorstöltés jobban terheli a cellákat, mint a kíméletes AC töltés, a töltöttség szélső értékein való időzés pedig, akár a 100 százalékon ülve, akár hosszú ideig a teljesen kimerült állapot közelében, szintén gyorsítja a kopást. A széles körben ajánlott gyakorlat, miszerint a mindennapi töltöttséget nagyjából 20 és 80 százalék között érdemes tartani, éppen ezt tükrözi, a teljes feltöltést azokra az utakra hagyva, amelyek valóban megkívánják.
A gyártók kifinomult hőkezeléssel veszik fel a harcot az öregedéssel, amely az ideális hőmérséklet-tartományban tartja a cellákat, bőséges töltési tartalékokkal, amelyek megakadályozzák a valóban teljesen feltöltött vagy üres üzemet, valamint garanciákkal. A jellemző garancia azt ígéri, hogy az akkumulátor nyolc év vagy 160 000 kilométer alatt megőrzi kapacitásának legalább mintegy 70 százalékát, és kicseréli vagy megjavítja az e küszöb alá eső akkumulátorokat.
Az öregedést az akkumulátor egészségi állapota (SoH) számszerűsíti, amely a maradék kapacitást az eredeti százalékában fejezi ki, kezelését pedig az akkumulátor-hőkezelő rendszer végzi. A kémiától is függ: a lítium-vas-foszfát (LFP) cellák hajlamosak jobban tűrni a teljes feltöltést és a gyakori ciklusozást, mint más lítiumion-típusok, ami fontos szempont a különböző akkumulátorok hosszú távú tartósságának összevetésekor.
- Végleges kapacitásveszteség a naptári öregedésből és a töltési ciklusokból
- A modern akkumulátoroknál jellemzően évi mintegy 1-2 százalék
- A hő, a gyorstöltés és a szélső töltöttségi szintek gyorsítják
- Általában a kapacitás kb. 70 százalékára garantálják 8 év / 160 000 km alatt