Fékfading (brake fade)

A fékfading a fékhatás átmeneti csökkenése vagy elvesztése, amely akkor jelentkezik, amikor a jármű fékei az erős, tartós vagy ismételt használat miatt túlmelegednek. Nem hibáról vagy meghibásodott alkatrészről van szó, hanem a súrlódásos fékek működéséből fakadó, előre kiszámítható következményről: minden lassítás a kocsi energiáját hővé alakítja a féktárcsákon és -betéteken, és ha ez a hő gyorsabban gyűlik fel, mint ahogy elvezethető, a fékrendszer átmenetileg veszít hatékonyságából. A vezető azt tapasztalja, hogy az autó már nem lassul olyan készségesen, mint kellene, jóllehet a fék mechanikailag ép.

A jelenség mögött két eltérő mechanizmus húzódik, és érdemes ezeket szétválasztani. Az első a súrlódó anyag fadingje, amikor a fékbetét anyaga a tervezett hőmérséklete fölé hevül. Ilyen hőmérsékleten a betét gyantakötő anyaga bomlásnak indulhat és gázokat szabadíthat fel, a betét és a tárcsa közötti súrlódási tényező pedig lecsökken, így ugyanaz a szorítóerő kisebb lassulást eredményez. A második a folyadékfading, amikor maga a fékfolyadék annyira felforrósodik, hogy felforr. Mivel a fékfolyadék higroszkópos és idővel nedvességet szív magába, ez a felvett víz lecsökkenti a forráspontját, és amint felforr, összenyomható gőzbuborékok keletkeznek a vezetékekben.

A tünetek attól függően kissé eltérnek, melyik mechanizmus a meghatározó. A súrlódó anyag fadingje jellemzően határozott fékpedálként jelentkezik, amely egyszerűen nem lassítja a kocsit — a pedál a láb alatt normálisan érződik, a fékhatás mégis tompa. A folyadékfading ezzel szemben puha, szivacsos, hosszú löketű pedált eredményez, mert a pedálerő immár gőzbuborékokat nyom össze ahelyett, hogy szilárd hidraulikus nyomást továbbítana a nyergekhez. Mindkét esetben riasztó mértékben nő a féktávolság, és az a vezető, aki nem érti, mi történik, könnyen pánikba eshet.

Azok a körülmények váltják ki a fadinget, amelyek gyorsabban árasztják el hővel a fékeket, mint ahogy azok le tudnák adni: hosszú, meredek hegyi lejtmenet, ahol a vezető folyamatosan a féket tartja, ismételt erős fékezés nagy sebességről versenypályán, vagy nehéz vontatás megterhelő terepen. Amint a fékek lehűlhetnek, a normál teljesítmény visszatér, ezért nevezzük átmenetinek, nem pedig maradandónak a hatást — bár a súlyos túlmelegedés üvegesre éghet a betéteket, vagy elvetemíti a tárcsákat, és tartós kárt okozhat.

A fading ellen a fékek hőkezelő képességének javításával és a hőfelhalmozódást korlátozó vezetési móddal lehet védekezni. A szellőztetett és nagyobb tárcsák gyorsabban adják le a hőt, a magas hőmérsékletű betétanyagok és a megemelt forráspontú, versenyminőségű fékfolyadék tovább ellenáll a fadingnek, a rendszeresen cserélt, friss folyadék pedig elkerüli a nedvesség okozta forráspontesést. A karbon-kerámia fékek ennél is jóval magasabb hőmérsékletet tűrnek. A közúton a leghatékonyabb védelem a vezetéstechnika: a motorfékezés alkalmazása hosszú lejtmenetben kíméli a súrlódásos fékeket, a határozottan fékezés, majd elengedés pedig a pedál tartogatása helyett hűvösebben tartja a rendszert, és megőrzi a teljes fékhatást, amikor arra szükség van.