Az elektronikus üzemanyag-befecskendezés, amelyet szinte mindig EFI rövidítéssel emlegetnek, az a rendszer, amelyben a korszerű motorok üzemanyag-ellátását nem mechanikus adagolás, hanem elektronika szabályozza. Az érzékelők hálózata folyamatosan jelenti a motor üzemállapotát egy elektronikus vezérlőegységnek, amely kiszámítja, hogy az egyes hengereknek pontosan mennyi tüzelőanyagra van szükségük, majd az elektromosan működtetett befecskendezőket utasítja ennek adagolására. Az eredmény jóval pontosabb, tisztább és alkalmazkodóbb égés, mint amit a leváltott megoldás valaha is nyújtani tudott.
Ez az elődöt a karburátor jelentette, egy tisztán mechanikus szerkezet, amely a beáramló levegő szívóhatására támaszkodva húzta át a tüzelőanyagot a kalibrált fúvókákon. Bármilyen ötletes volt is, a karburátor csak közelíteni tudta a helyes keveréket, és nehezen alkalmazkodott a változó hőmérséklethez, tengerszint feletti magassághoz és terheléshez, így egyre kevésbé fért össze a szigorodó kibocsátási és fogyasztási elvárásokkal. Az 1980-as évek végétől az EFI fokozatosan kiszorította, és az 1990-es évekre a karburátor szinte teljesen eltűnt az új autókból.
Működés közben a vezérlőegység olyan jeleket olvas be, mint a motorba áramló levegő tömege vagy térfogata, a fojtószelep állása, a fordulatszám és a főtengely szöghelyzete, a hűtőfolyadék hőmérséklete, valamint a lambdaszonda által jelzett oxigéntartalom a kipufogógázban. Ezekből határozza meg a befecskendező nyitvatartási idejét – gyakran impulzusszélességnek nevezik –, amely a megfelelő mennyiségű üzemanyagot juttatja be, miközben egy külön számítás állítja be a gyújtásidőzítést. Lényeges, hogy a lambdaszonda zárt szabályozási kört képez: a rendszer folyamatosan finomhangolja az adagolást, hogy a keveréket a kémiailag ideális sztöchiometrikus arány közelében tartsa, ezzel a katalizátor hatékony működését biztosítja, a károsanyag-kibocsátást pedig alacsonyan tartja. Hidegindításkor és teljes terhelésen dúsítani is képes, kigurulás közben pedig üzemanyag-elzárást rendelhet el a fogyasztás csökkentésére.
Az EFI gyűjtőfogalom, amely több fizikai elrendezést is magában foglal. A korai központi befecskendezés egyetlen befecskendezővel látta el az összes hengert, lényegében elektronikus karburátorként. A több pontos, azaz szívócsőbe történő befecskendezés minden hengernek külön befecskendezőt adott, amely a szívószelepre porlasztott, javítva az eloszlást és a válaszkészséget. A korszerű közvetlen befecskendezés tovább viszi ezt az elvet: a befecskendezőt nagyon nagy nyomáson közvetlenül az égéstérbe helyezi. Bármelyik elrendezésről legyen is szó, a szabályozó elektronika és az érzékelőstratégia lényegében azonos.
A mechanikus adagolással szembeni előnyök jelentősek: könnyebb indítás minden időjárásban, simább járás, jobb üzemanyag-gazdaságosság, nagyobb teljesítmény, alacsonyabb kibocsátás, valamint a fedélzeti diagnosztikán keresztüli önbeállítás és öndiagnosztika képessége. Az ellentételezés a bonyolultság és a működő érzékelőktől, vezetékektől való függés, így a hibák jellemzően elektronikus természetűek, és diagnosztikai műszerrel olvashatók ki, nem pedig csavarhúzóval állíthatók be. Az EFI ma gyakorlatilag minden benzinüzemű belső égésű motor alapköve, az a keretrendszer, amelyen belül minden további üzemanyag-ellátási finomítás működik.
- Számítógép vezérelte üzemanyag-adagolás elektronikus befecskendezőkkel
- Leváltotta a mechanikus karburátort
- Érzékelők visszacsatolásával pontos, tiszta égést biztosít
- A szívócsöves és a közvetlen befecskendezést egyaránt magában foglalja