Négykerékhajtás (4WD)

A négykerékhajtás, jelölésében 4WD vagy 4x4, olyan hajtáslánc-elrendezés, amely a motor erejét egyszerre mind a négy kerékre vezeti, nem pedig csupán egyetlen tengelyre. Léte a tapadás maximalizálását szolgálja, hiszen az a jármű, amely két érintkezési folt helyett négyen keresztül tud hajtani, sokkal nagyobb eséllyel talál fogást csúszós, feltört vagy laza talajon. A rendszer hagyományos, komoly terepjárókon megjelenő változata jóval túlmutat azon, hogy egyszerűen minden kereket meghajt, és a nehéz terepre szánt áttételezéssel, valamint zárószerkezetekkel egészül ki.

A meghatározó alkatrész az osztómű, egy a főváltó mögé szerelt fokozatszekrény, amely a hajtást külön kardántengelyeken keresztül osztja meg az első és a hátsó tengely között. Klasszikus felépítésében ez az osztómű egyúttal redukált fokozatsort, vagyis egy második, jóval rövidebb áttételű fokozatcsoportot is biztosít, amely drámaian megsokszorozza a nyomatékot, és mindent lelassít a sziklák feletti araszoláshoz, a gázoláshoz vagy a meredek lejtőkön való ellenőrzött lejutáshoz. A középen, hátul, olykor pedig elöl beépített differenciálzárak mereven össze tudják kapcsolni az érintett tengelyeket vagy kerekeket, így a hajtás nem veszhet el egyetlen kipörgő kerékre, és minden kerék forgásban marad, függetlenül attól, milyen csekély tapadással bírnak a többiek.

A vezető számára mindez valódi, bármilyen terepre kiterjedő képességet jelent. A redukált áttételezés lehetővé teszi, hogy a jármű nagy erővel és finom adagolással araszoljon ott, ahol egy szokványos váltó reménytelenül hosszú lenne, a zárak pedig átlósan keresztezett keréknyomokon, mély sárban vagy homokban is garantálják a haladást, ami egy nyitott differenciálművel szerelt járművet megállítana. Ezért a hagyományos négykerékhajtás a haszonjárművek, a mezőgazdasági használat és az expedíciós munka választása, ahol a tapadás megbízhatósága fontosabb az úton tanúsított kifinomultságnál.

A négykerékhajtású rendszerek nagy vonalakban ráiktatható és állandó típusra oszlanak. A ráiktatható rendszer többnyire kétkerékhajtásban jár, és a vezető csak szükség esetén kapcsolja be; lényeges, hogy nincs benne középdifferenciálmű, ezért bekapcsolt állapotban az első és a hátsó tengely össze van zárva. Ez robusztussá és egyszerűvé teszi, ám azt is jelenti, hogy száraz aszfalton soha nem szabad használni, mert a tengelyek nem tudják kiegyenlíteni a kanyarodás csekély fordulatszám-különbségeit, az ebből eredő hajtáslánc-feszülés pedig durvasághoz és károsodáshoz vezet. Az állandó rendszer középdifferenciálművet alkalmaz, így bármilyen felületen bekapcsolva hagyható.

A négykerékhajtás és az összkerékhajtás közötti különbség jórészt szemléletbeli és műszaki kérdés. A négykerékhajtás többnyire keményebb, létrakeretes és terepközpontú, szándékosan a vezető által választott üzemmódokkal, redukált fokozatsorral és zárakkal, míg az összkerékhajtás rendszerint állandóan bekapcsolt, útra hangolt rendszert jelöl, amely automatikusan, redukált áttételezés nélkül osztja el a nyomatékot. Ha a 4WD-t az összkerékhajtáshoz, a ráiktatható és állandó változatokhoz, valamint az azt meghatározó osztóműhöz viszonyítva értelmezzük, világossá válik, miért jelez a kifejezés ma is komoly terepképességet, nem pusztán rossz időben nyújtott biztonságot.