Mikroautó

A mikroautó a közúton közlekedő személyszállító járművek legkisebb, mégis használható osztálya, amelyet szinte kizárólag rövid városi utakra terveztek, ahol a kis méret, a könnyű parkolás és az alacsony üzemeltetési költség sokkal többet nyom a latban, mint a sebesség, a hatótáv vagy a szállítókapacitás. Számos országban ezeket a járműveket nem is személygépkocsiként, hanem négykerekű könnyűgépjárműként (quadricikli) tartják nyilván, ami önálló jogi kategória: szigorú teljesítmény-, tömeg- és végsebesség-korlátokat ír elő, cserébe viszont enyhébb hatósági követelményeket, egyes országokban pedig könnyített jogosítványfeltételeket kínál. Éppen ez a szabályozási besorolás különbözteti meg a mikroautót minden más jellemzőnél jobban.

Az európai előírások szerint például a könnyű négykerekű kategóriát mintegy 6 kW teljesítményre, az akkumulátor nélkül számított, körülbelül 425 kg-os saját tömegre és nagyjából 45 km/h-ban maximált végsebességre korlátozzák, míg a nehezebb L7e kategória legfeljebb 15 kW-ot és magasabb sebességet enged. E korlátok között a mikroautó jellemzően egy vagy két személyt szállít, kis lökettérfogatú benzinmotort vagy egyre gyakrabban szerény teljesítményű villanymotort használ, rövid tengelytávon és apró fordulókörrel közlekedik. A könnyű felépítés alacsonyan tartja az energiaigényt, ezért is illik a formátumhoz olyan jól az akkumulátoros elektromos hajtás.

A felhasználó számára az előnyök kézenfekvők. A mikroautó beférkőzik olyan parkolóhelyekre, ahol a hagyományos autók már elakadnak, keveset fogyaszt üzemanyagból vagy áramból, egyes régiókban pedig fiatalabbak vagy teljes értékű jogosítvány nélküliek is vezethetik. A biztosítás és a gépjárműadó gyakran ennek megfelelően alacsony. A sűrűn lakott városokban, a zsúfolt történelmi belvárosokban és a rövid ingázásnál ezek az előnyök felülmúlhatják a nyilvánvaló kompromisszumokat, így a mikroautó nem pusztán kuriózum, hanem észszerű választás.

A koncepciónak hosszú és színes története van. A háború utáni Európában az 1950-es évek nélkülözése és az olcsó mobilitás iránti igény hozta el a buborékautók fellendülését, mint a BMW Isetta, a Messerschmitt KR175 vagy a Heinkel Kabine. Az ötlet elhalványult, ahogy a hagyományos kisautók megfizethetővé váltak, majd modern formában éledt újjá olyan járművekkel, mint a Renault Twizy, a Citroën Ami és az eredeti Smart Fortwo, amely a mikroautó és a teljes értékű városi autó határán egyensúlyozott.

A korlátok lényegiek, és nem szabad lebecsülni őket. A minimális deformációs zónával rendelkező mikroautók és négykerekű könnyűgépjárművek jóval kevesebb utasvédelmet nyújtanak egy teljes értékű autónál, és többük gyengén szerepelt a független töréstesztekben. Alacsony végsebességük és korlátozott menetstabilitásuk miatt nem alkalmasak autópályára és gyorsforgalmi utakra. A kis járművek családján belül a kisautó (supermini) és a valamivel tágasabb kompakt autó alatt helyezkednek el, és koncepcionálisan közel állnak a japán kei autóhoz, bár a kei autók nemzeti méret- és teljesítményszabványra épülő, teljes értékű gépjárművek, nem pedig négykerekű könnyűgépjárművek.