Az új európai menetciklus, közismert rövidítéssel NEDC, az a laboratóriumi vizsgálati eljárás volt, amellyel évtizedeken át Európa-szerte mérték egy autó üzemanyag-fogyasztását, szén-dioxid-kibocsátását és szabályozott szennyezőanyag-kibocsátását. Célja az volt, hogy egységes, megismételhető szabványt nyújtson, amellyel minden új modellt azonos módon mérnek fel, lehetővé téve a hivatalos értékek összevetését és a kibocsátási határértékek betartatását. Sok éven át a katalógusban szereplő NEDC-szám volt az a vezető fogyasztási adat, amelyre a vásárlók támaszkodtak.
Az eljárást görgős fékpadon, vagyis alvázdinamométeren végezték, ellenőrzött laboratóriumban, nem pedig valódi utakon. Egy ismételt városi ciklusból, majd egyetlen városon kívüli szakaszból állt, az egész vizsgálat mindössze nagyjából húsz percig tartott, és körülbelül tizenegy kilométert fedett le. A sebességek szerények, a gyorsítások finomak voltak, gyakori volt az állandósult sebességű haladás, a mindössze 120 km/h-s csúcssebességet pedig csak rövid időre érték el.
A ciklus gyökerei az 1980-as évekbe nyúlnak vissza, és ez kulcsa a hiányosságai megértésének. Egy kevésbé erős autókat és kisebb forgalmat ismerő korszakra tervezték, így nyugodt, idealizált sebességprofilja alig hasonlított arra, ahogyan a modern járműveket valójában vezetik. A gyártóknak emellett megengedték, hogy a vizsgálat során számos tűrést és optimalizálást kiaknázzanak, így például leragasszák a karosszériaréseket, túlfújják a gumiabroncsokat, lecsatlakoztassák a kiegészítő fogyasztókat, és a legkedvezőbb megengedett tömeggel futtassák az autókat.
Mindennek következménye a hivatalos és a valós értékek közötti egyre nagyobb és jól dokumentált eltérés lett. A megadott fogyasztás gyakran húsz-negyven százalékkal volt optimista, az eltérés pedig az évek során egyre nőtt, ahogy a vizsgálat nem tudott lépést tartani a járműtechnikával, beleértve a fogyasztáscsökkentő megoldások egyre gyakoribb beépítését, amelyek előnye a cikluson megjelent, az úton azonban nem mindig. Ez aláásta a számokba vetett közbizalmat, és megnehezítette, hogy a vezetők pontosan tervezzék az üzemanyagköltséget.
A NEDC hitelét tovább rombolta annak felismerése, hogy a pusztán laboratóriumi vizsgálat kijátszható, amit a legélesebben a dízelkibocsátási botrány tárt fel. Erre válaszul a szabályozók lecserélték. 2017 és 2019 között szakaszosan vezették be a szigorúbb, világszinten harmonizált könnyűgépjármű-vizsgálati eljárást, a WLTP-t a fogyasztás és a szén-dioxid mérésére, amelyet a szennyezőanyagok, például a NOx esetében a valós vezetési kibocsátást mérő, úton végzett RDE-vizsgálat egészített ki.
A NEDC tehát ma már jórészt a múlté, jóllehet a belőle származtatott értékek az átmeneti időszakban egyes dokumentumokon és bizonyos adószámításokban még fennmaradtak. Leginkább úgy érdemes felfogni, mint azt az elődöt, amelyhez képest a WLTP-t és az RDE-t meghatározzák: korai, jó szándékú, de végső soron nem reprezentatív kísérlet annak számszerűsítésére, mennyire tiszta és gazdaságos valójában egy autó.
- A fogyasztás és a kibocsátás régi európai laborvizsgálata
- Az 1980-as években tervezték; finom és nem reprezentatív
- Az értékek gyakran 20–40%-kal voltak optimisták
- 2017–2019 között a WLTP és az RDE váltotta fel