Főoldal/Autós szótár/Önhordó karosszéria
06 — Szótár
Régebbi műszaki kifejezések

Önhordó karosszéria

Az önhordó karosszéria a felépítményt és az alvázat egyetlen teherviselő szerkezetté egyesíti, ami a korszerű személyautók szabványos megoldása.

Kategória
Régebbi műszaki kifejezések
Kapcsolódó fogalmak
4
A szótárban
#365 / 389
Definíció

Az önhordó karosszéria, amelyet gyakran héjszerkezetnek vagy monocoque kialakításnak is neveznek, olyan járműépítési módszer, amelyben a karosszériaelemek és a teherviselő váz egyetlen, integrált, teherhordó héjjá olvad össze. Ahelyett, hogy a felépítményt egy önálló alvázra szerelnék, a padlólemezt, az oszlopokat, a tetőt, a válaszfalakat és a külső paneleket úgy hegesztik össze, hogy a szerkezet egésze viselje a terheléseket. Ez a korszerű személyautók uralkodó módszere, és ellentétben áll a régebbi keretvázas, létravázas megoldással.

Az önhordó szerkezetben nincs külön alváz az utastér alatt. A préselt acéllemezeket ponthegesztéssel és ragasztással feszített héjjá kapcsolják össze, ahol a megerősítő elemek, a zártszelvények és a padlólemez a teljes felépítményen oszlatják el a terheléseket. A futómű, a motor és a kormányzás alkatrészei vagy közvetlenül a megerősített pontokhoz, vagy a héjhoz csavarozott segédkeretekhez csatlakoznak. Mivel minden panel hozzájárul a merevséghez, a szerkezet egyetlen merev dobozként viselkedik, nem pedig sínekre helyezett felépítményként.

A vezető számára jelentősek az előnyök. A jól megtervezett önhordó karosszéria könnyebb az azonos méretű keretvázas járműnél, ami javítja az üzemanyag-fogyasztást, a gyorsulást és a fékezést, ezenkívül csavarásban és hajlításban is merevebb, ami élesebbé teszi a menettulajdonságokat, és csökkenti a zörgéseket és a deformációkat. Döntő jelentőségű, hogy az integrált szerkezetbe gyűrődési zónákat lehet tervezni: olyan területeket, amelyek ütközéskor fokozatosan gyűrődnek össze, elnyelve az ütközési energiát, miközben egy merev biztonsági cella védi az utasokat. Ezt a szabályozott deformációt sokkal nehezebb megvalósítani merev, különálló kerettel.

A technika a repülőgép-törzsek tervezéséből ered, és az 1930-as évektől kezdték autókhoz alkalmazni; az úttörők között volt a Citroën Traction Avant, majd később az eredeti Morris Minor; a huszadik század utolsó évtizedeire pedig szinte általánossá vált a személyautóknál. A keretvázas építésmód ennek ellenére fennmaradt ott, ahol az erősségei számítanak, vagyis a nagy teherautóknál, a keretvázas SUV-knál és a nagy terhek vontatására vagy nehéz terepre szánt járműveknél, ahol a különálló létraváz tartósságot és a nagyon nehéz terhek viselésének könnyűségét kínálja.

Vannak gyakorlati kompromisszumok is. Mivel a szerkezet integrált, egy teherviselő terület jelentős ütközési sérülése vagy korróziója költséges és nehezen helyesen javítható, a rosszul elvégzett javítás pedig az egész héj épségét veszélyezteti. A korszerű önhordó karosszériák ráadásul vegyítik az anyagokat: a különböző zónákban ötvözik az ultranagy szilárdságú acélokat, az alumíniumot és a kompozitokat, ami speciális javítási eljárásokat igényel. A koncepció szorosan kapcsolódik a segédkerethez, amely különálló rögzítési bölcsőket biztosít a héjon belül, valamint a gyűrődési zónához, amely egyik meghatározó biztonsági jellemzője.

Fő pontok
  • A felépítmény és az alváz egyetlen teherviselő szerkezet
  • A keretvázas (létravázas) megoldás ellentéte
  • Könnyebb, merevebb és biztonságosabb a tervezett gyűrődési zónákkal
  • A korszerű személyautók szabványa
Más néven
unibodymonocoqueunit-body construction