WLTP

A világszerte WLTP rövidítéssel emlegetett, könnyű gépjárművekre vonatkozó harmonizált vizsgálati eljárás (Worldwide Harmonised Light Vehicles Test Procedure) az a szabványos laboratóriumi mérés, amellyel a személyautók és a kisteherautók üzemanyag-fogyasztását, szén-dioxid-kibocsátását, az elektrifikált járműveknél pedig az elektromos hatótávot határozzák meg. Azért van rá szükség, mert a vásárlóknak, a hatóságoknak és az adóhivataloknak egyaránt egységes, megismételhető mérce kell a különböző modellek összevetéséhez, és mert az így kapott értékek közvetlenül beépülnek a gépjárműadóztatásba, a flottaszintű kibocsátási célokba és a márkakereskedésekben kifüggesztett címkékbe.

A WLTP-t az Egyesült Nemzetek égisze alatt dolgozták ki az új európai menetciklus, vagyis a NEDC felváltására, amely hírhedtté vált arról, hogy alábecsülte a valós fogyasztást. A NEDC az 1980-as évekre nyúlt vissza, és olyan kíméletes, irreális menetprofilt használt, hosszú, állandó sebességű szakaszokkal és visszafogott gyorsításokkal, hogy az általa megadott fogyasztás és a vezetők által ténylegesen elért érték közötti szakadék a motorok és az autók fejlődésével egyre tágult. A WLTP-t 2017 és 2019 között, az új európai modelleknél vezették be fokozatosan, kifejezetten azért, hogy ezt a szakadékot szűkítse.

Maga a vizsgálat egy görgős fékpadon, vagyis fékgörgőn zajlik, hőmérséklet-szabályozott laboratóriumban, miközben az autó kipufogógázait és energiafelhasználását végig pontosan mérik. A WLTP-ciklus hosszabb és gyorsabb a réginél: nagyjából harminc percig tart, és körülbelül huszonhárom kilométert tesz meg, mintegy negyvenhat kilométer/órás átlagsebességgel, magasabb csúcssebességgel és élénkebb, változatosabb gyorsításokkal, amelyek alacsony, közepes, nagy és igen nagy sebességű szakaszokra tagolódnak, és így jobban leképezik a városi, a vidéki és az autópályás közlekedést.

A NEDC-hez képest jelentős előrelépés, hogy a WLTP figyelembe veszi azokat a tényezőket, amelyek egy adott autón ténylegesen befolyásolják a fogyasztást. Sokkal érzékenyebb a jármű tömegére, a légellenállásra és a gördülési ellenállásra, és ami döntő, számol az opciós felszereltséggel is: a nagyobb keréktárcsák, a panorámatető és más, súlyt vagy légellenállást növelő extrák megemelhetik a hitelesített értékeket. Ez azt jelenti, hogy egy gazdagon felszerelt autó magasabb hivatalos CO2-értéket, és így magasabb adósávot kaphat, mint ugyanaz a modell alapkivitelben.

Mivel még egy alapos laboratóriumi vizsgálat sem képes minden valós tényezőt megragadni, a WLTP-t a valós vezetési kibocsátás mérése, az RDE egészíti ki. Az RDE az autóra szerelt hordozható mérőberendezésekkel, közúton, tényleges menet közben végez mérést, és elsősorban a szennyezőanyagokra, például a nitrogén-oxidokra és a részecskékre irányul, nem pedig a fogyasztásra. A két eljárás együtt fogja közre a laboratóriumi megismételhetőséget és a közúti valóságot.

Fontos, hogy a WLTP-értékeket továbbra is összehasonlító viszonyszámként, ne pedig garanciaként olvassuk, hiszen az egyéni eredmény a vezetési stílustól, az időjárástól, a terheléstől és az útvonaltól is függ. Az eljárás szorosan kapcsolódik az általa felváltott NEDC-hez, a szennyezőanyagokat vizsgáló RDE-hez, valamint a fogyasztás és a CO2-kibocsátás alapját képező méréshez, amely a világ nagy részén egyszerre alakítja a vásárlói döntéseket és a jogszabályi megfelelést.